NYROM KISSER MÁRIA
 

MAGYAR
ENGLISH
DEUTSCH

 

KISSER MÁRIA, az egykori NYROM

Piszer Maria 1944-ben született, Budapesten.

Tanulmányait a budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban kezdte, majd 1964-től Bécsben tanult, a Képzőművészeti Akadémián, ahol 1968-ban Prof. Fritz Wotruba mesteriskolájában szerzett diplomát.

Az ezt követő években élete a művészi önmegvalósítás jegyében telt, több nemzetközi kiállításon (Basel, Budapest, Madrid, Padova, Bonn, Bécs, Varese) mutatta beképeit, szobrait.

Már akkor fontosnak érezte az önképzést, személyes továbbfejlődését, így Egyiptomban és Törökországban élt ösztöndíjasként.

1969-ben, első önálló kiállításán, Salzburgban már NYROM néven szerepelt, s mint fiatal művész, nemzetközi ismertségre és elismerésre tett szert.

Sajátos, részint erősen geometrikus stílusával, forma- és színvilágával forradalmi áttörést hozott a korszak művészetében.

A kilencvenes évek végén a NYROM nevet csend vette körül. Ez az időszak számára főként életének, személyiségének, anyagi és immateriális világának konfliktusairól szólt. Érdeklődése a spirituális világ érzékelhető és láthatatlan szféráira irányult.

Fejlődésének ebből az időszakából új személyiség kelt életre, új művész támadt fel:

KISSER MÁRIA

Művész született, művésznév nélkül, egyszerűen, kézzelfoghatóan, közvetlenül. Új stílusával, amely gyökeresen más, mint korábbi munkái, újradefiniálta önmagát és alkotóművészetét.

Új munkáiban a spirituálisan is megfoghatatlant, ahogyan fogalmaz, „a fényt” örökíti meg, annak természetes szépségében.

Hitvallását Robert Schumanntól kölcsönözte:

„FÉNYT KÜLDENI AZ EMBERI SZÍVEK MÉLYÉBE, EZ A MŰVÉSZ HIVATÁSA.”

Életútja kiteljesedett, a hét évnyi útkeresés során megalkotta új művészi formanyelvét, egyszersmind újra felfedezte az egykori NYROMot. A két művész eggyé lett, a szimbiózis beteljesült, az átalakulás megtörtént: újjászületett mint MARIA KISSER NYROM.

 

 
 

AKTUÀLIS    KÉPEIM    KAPCSOLAT ÉS VÁSÁRLÁS    FŐOLDAL
 

 
 


ALL RIGHTS RESERVED. MINDEN JOG FENNTARTVA. A HONLAPON TALÁLHATÓ TARTALOM KISSER MÁRIA SZELLEMI TULAJDONA.
A HONLAPON TALÁLHATÓ TARTALOM CSAK A TULAJDONOS ELŐZETES ÍRÁSOS ENGEDÉLYÉVEL PUBLIKÁLHATÓ ÉS TERJESZTHETŐ.
mag.maria.kisser@gmail.com

Web: Lénárt Zoltán